péntek, május 05, 2017

Szemüveget a népnek

Úgy fél éve érzem, hogy már nem látok közelre úgy mint a sas. Inkább egy rövidlátó túzok jut eszembe magamról. Az MB-ben vettem is 7$-os szemüveget (ott lehet próbálni mindenféle dioptriát a polcról) és látám, hogy ez jó. Közelre hirtelen minden éles és világos lett, szóval eldöntetett, hogy kell egy szemüveg. El is mentem az egyik ilyen rendelőbe (sokemeletes épület) ahol minden egy helyen van, orvos, keretek stb. Kaptam is időpontot 3 héttel késöbbre amin meg is jelentem. Rögtön fogadott is egy kedves recepciós hölgy helyett egy halom érintőképrnyős terminal. Előbb megkért hogy rakjam be a jogsimat, aztán a tb kártyámat, aztán ebből kiokoskodta ki vagyok és valóban most van időpontom, aztán elkezdett ravaszul mindenféléről faggatni (ki a háziorvosom, van e allergiám stb) végül pedig, hogy mivel szeretnék fizetni. Aztán lehúztam a kártyám (20$) és vártam hogy szólítsanak. Jött is nemsokára egy nő, elmentünk egy vizsgálóba, belenéztem egy gépbe, jobb szem bal szem stb. Aztán átmentünk egy másikba, ott is belenéztem egy gépbe jobb szem bal szem stb, végül jött egy idősebb doki elkezdhettem végre olvasni a táblát. Egy szerkezeten át néztem, és olvastam, ő pedig tekert, állított és kérdezte mikor jobb. Közelre távolra. Belőtte mire van szükségem. Aztán megkérdezte milyen szemüveget szeretnék, pl progressziv lencsét vagy sem. Nem rebegtem nemet, úgyhogy elmagyarázta, hogy mi az a progressziv lencse, (átmenet van az üveg alsó és felső eltérő dioptriái között), elmagyarázta hogyan nézzek vele (az orrommal célozzak) és hogy milyen keretet válasszak. Kezet ráztunk és mentem keretet válogatni. A keretek drágák. A tb beszáll egy teljesen ok keret árával, de mint utólag rájöttem, kb annyival többe is kerül a keret az ilyen helyeken, mint pl a netes boltokból megrendelve. Az üveg is lehet, bevonatos, polikarbonát stb stb. Végül túl lettem ezen is. Egy nagyon könnyű Silhoutte Urban Fusion lett az áldozat. Kb 1 hét mire átvehetm, majd hivnak. Állítólag kell pár hét mire megszokja az ember a progresszív lencsét, remélem nekem sikerül majd..


Nincsenek megjegyzések: