Hát igen :)

"Gondolkodás nincs, enyém lesz a kincs.."
(Kiberiáda)

Lábvíz

kérek egy lavór lábvizet!
De a hőmérsékletére nagyon ügyeljetek!
Ne legyen túl meleg, azaz mégis csak,
meggondoltam magam,
Legyen egy kicsivel melegebb, annál, mint amire azt gondolnátok, hogy én pont jónak gondolom!
Legfeljebb kell egy kicsit várni, amíg kihűl.
Legfeljebb kell egy kicsit várni

Nem baj, nem baj!
Nem baj, nem baj!
Nem baj, nem baj!
Nánáná!

Adjatok nekem lábvizet,
adjatok nekem lábvizet,
Adjatok, hisz a múltkor is adtatok,
És ma se vagyok még undokabb.

És most már bánom is, hogy szóltam..
('art pour l'art)

Pipacsok viharban

 

Vakáció

Gyerekkoromban (egy másik galaxisban) ilyenkor kezdődött a Vakáció. Hirtelen minden megváltozott. Emlékszem, reggel az üres lakásban ébredtem, aztán lementem a rétre. A fű még csupa harmat volt, de a hátamon már éreztem a nyári nap erejét..
Ó vakáció :)

tavaszi fáradság..

 

Kányádi Sándor - Jó volna...

Jó volna most egy szénaboglya
karjába dőlni, úgy, mint régen,
amikor apám megvert, és sírni,
kisírni magam lágy ölében.
Vegyülnének hajamba zörgő,
rakoncátlan, tört szénaszálak,
a forró könnyeim a boglya
ezer ujja közt szétfolynának.
És sírástól fáradt, zokogás rázta,
már szinte halni való testtel
elaludni a boglya karján,
aludni, míg leszáll az este.

 
Nézel hajló tölgyfa-ágat,
gyomokat, miket kivágat
mord paranccsal zordon kertész,
széles paddal vár a kert-rész
sűrüje, hogy tűnj el, vessz el
jobbkezedben Sokratesszel.
Délutánra enyhe, szőke
fény esik a háztetőkre
s szürkepettyes, gyöngyszín, halvány
galamb búg az eresz alján.
Alkonyatra sásos zugnak
mélyén futó vizek zúgnak,
csupa sötét, furcsa, hült nesz,
bús suhogás, mi körülvesz.
Ebben a nagy félig-csendben
asszonyszemek cseppje cseppen,
csak a lélek füle hallja:
nyirkos lesz a lombok alja.
Sok imbolygó, halk kisértet
lábujjhegyen jön el érted
s pillantván a barna fákra,
gondolsz régi balladákra.
Nappal-éjjel így terül szét
fölötted az egyedüllét,
lassan tompa, fullatag, nagy
csöndbe merülsz, hallgatag vagy,
nem akar a könny fakadni,
sem a szó könnyen szakadni,
mind nagyobb a néma sejtés,
mindig több a mélyre-rejtés,
minden nappal, amit élsz,
több, amiről nem beszélsz.
(Dsida Jenő - Pasztell)

NosZtalGia

Depeche Mode - It Doesn't Matter

Köszöntő

 

JÓKÍVÁNSÁG
Legyen erőd lent
hagyni, amit nincs erőd
följebb emelni.
(Fodor Ákos)

Éjszaka

 
Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom,
alszik a pókháló közelében a légy a falon,
csönd van a házban, az éber egér sem kapargál,
alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,
kasban a méh, rózsában a rózsabogár,
alszik a pergő búzaszemekben a nyár,
alszik a holdban a láng, hideg érem az égen,
fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.
(Radnóti Miklós)

Dzsuang Dszi álma

Kétezer évvel ezelott Dzsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
– Álmomban – mondta, – ez a lepke voltam
és most egy kicsit zavarban vagyok.

– Lepke, – mesélte, – igen, lepke voltam,
s a lepke vígan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy o Dzsuang Dszi...
És felébredtem... És most nem tudom,

most nem tudom, – folytatta eltunodve, –
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dzsuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? –

Én jót nevettem: – Ne tréfálj, Dzsuang Dszi!
Ki voltál? Te vagy: Dzsuang Dszi! Te hát! –
O mosolygott: – Az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát! –

O mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dzsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke ot és mindhármunkat én.

(Szabó Lőrinc)

Tizenhét szótag

Tizenhét szótag
Még egy nagy költőnek is
Kevés ahhoz, hogy
(John Cooper Clarke)

Időutazás

Ma visszaállítottam egy 2006 júniusi mentést. Furcsa volt látni az 1 évvel ezelőtti asztalomat könyvjelzőket. Teljesen más lett minden, a napi rutin, az érdeklődési kör, minden megváltozott..
Na erre most nem tudok se verset se képet.

Mint a felkelő nap

 

Bocsánatkérés

 

Van úgy az ember,
hogy álmodozni vágyik,
mégsem jut messzebb:
- riasztó úton - csak a valóságig.

Van úgy az ember,
hogy bár szólani vágyik,
mégsem jut messzebb:
- tétova úton - csak a hallgatásig.

Van úgy az ember,
hogy bátorságra vágyik,
mégsem jut messzebb:
- bénító úton - a megalkuvásig.

Van úgy az ember,
őszinteségre vágyik,
mégsem jut messzebb:

- ösvényes úton - csak a hazugságig.

Van úgy az ember,
hogy építeni vágyik,
mégsem jut messzebb:
- vak-sötét úton - csak a rombolásig.

Van úgy az ember,
hogy bár szállani vágyik,
mégsem jut messzebb:
- ingoványon - az elnyelő mocsárig.

Van úgy az ember,
hogy az Összhangra vágyik,
mégsem jut messzebb:
- veszejtő úton - lelke káoszáig...

Bizony, van úgy az ember:

otthagyná gőgös, 'koronás' helyét;
sóváran nézi buksi kutyájának
lélek-gyémántként csillogó szemét:
és sírva simogatja
egy őzgidácska ártatlan fejét:

Ám úgy is van az ember,
haragra, bosszúra készül előre,
de egy kedves hang csendül, -
és szelíd barátság sarjad belőle.

És úgy is van az ember,
hogy balsorsára készül már előre,
de egy tiszta fény villan, -
s búvó remény, öröm sarjad belőle:

Mert úgy is van az ember

- sorsáért bármily balszerencsét átkoz -;
egy kéz, egy mosoly segítő áldást hoz,
és mégis eljut, eljut önmagához,
- kalandos úton - legjobb Önmagához.

(Vitó Zoltán – Van úgy az ember…)

Én mindig tudtam...

Én mindig tudtam, hogy a kárhozottak
titokban testvérüknek tartanak,
hogy egyszer majd mint lélegző halottat
zárnak körül a koporsófalak,

s uzsora-árát a boldog napoknak
behajtja egy ki nem hívott harag.
Én mindig tudtam, hogy büntetni fognak,
de nem sejtettem, hogy teáltalad.

Én mindig tudtam. . . Eh, semmit se tudtam!
A keserűség forrásként kibuggyan
belül, s betömhetetlen árkot ás,

gyógyíthatatlan, indázó sebet.
Ma már tudom, hogy el nem követett
bűnökre soha nincs feloldozás.
(Kálnoky László)

I must not fear. Fear is the mind killer. Fear is the little-death that brings total obliteration. I will face my fear. I will permit to pass over me and through me. And when it has gone past I will turn the inner eye to see its path. Where the fear has gone there will be nothing. Only I will remain.

Fácánkakasom

 

A hullt lomb bokraid tövére gyűl,
eltűnt rejtő tanyáid zöldje rég...
Hótlan tájat borít a fátylas ég,
a barna színnel szürke szín vegyül.

A szomszédomban lappangsz egyedül,
s ha kisétálsz, sokszín-gyönyörüség,
megélénkül a nagybeteg vidék
s a fák tavaszra gondolnak körül.

Miért húzódtál házunkhoz, titok.
De jó éreznem: lélek van közel.
Rekedt kamasz-hangon jelentkezel,
ha reggel ajtót, ablakot nyitok.

A nyár, mely mély haraszt alatt pihen,
völgyünkre testált drága ékszerül.
S a nap, ha néha fátylat bont, örül,
hogy megragyoghat még színeiden.
(Áprily Lajos)

Csirip! :)