ÉLED A SEMMI…

Vágyom az átkot,
a kudarcokat,
nyugalmam ellen
vívom harcomat?

Veled is nélküled,
tudom és tudod.
Félek, ha itt vagy,
s nélküled nem vagyok.

Éled a semmi,
s mindent akarok,
Meghal a minden,
s én velehalok.

Szabolcsi Erzsébet

 

Weöres Sándor
JAPÁN HAIKU STRÓFÁK


1.
Fáról két madár
surranással elrepül,
az ág kiegyenesül.

2.
Bölcs a papunk,
holsugárból fonogat
háromágú varkocsot.

3.
Hajdani vezér
ház előtt a kispadon
öreg katonáival.

4.
Napernyős majom
lépeget a kerten át,
ő a peckes főbíró.

5.
Magas a kapu,
mégis egy pávakakas
üldögél a tetején.

6.
Nézd: az éji hold
erkélyrácson fönnakadt.
Újra nézd: már nyoma sincs. 

Britt G. Halqvist: Nagymama és Fábián

Nagymama csak ül, szót se szól.
Elgondolkodott . . .
Nem hallja, hogy kiabálunk,
nem látja, hogy Tamás három sütit töm a szájába.
Nagymama Fábiánra gondol.
Fábián baba volt.
Kopott és csúnya,
majdnem kopasz.
Nagymama négyéves volt.
Szégyellte Fábiánt,
és egy nap a szemétvödörbe dobta,
de mikor a szemetes elment,
elsírta magát.

Nagymamának sok babája volt annak idején,
de mindet elfelejtette,
csak Fábiánt nem.
Most csak ül, szót se szól.
Elgondolkodott . . .

Ingrid Sjöstrand: Mikor sötétedni kezd

Mikor sötétedni kezd,
akkor jó sétálni.
Járom az utcát,
belesek az ablakokon.
Az emberek odabenn
úgy mozognak az ablak mögött,
mint halak az akváriumban,
ha felgyújtjuk benne a lámpát.
Mikor egész sötét lesz,
jó beúszni
a saját akváriumomba.
Valaki mondja: Szervusz.
Hol jártál?
És felelek: Csak úgy sétáltam.

És arra gondolok, hogy most én is
hal vagyok a kivilágított tartályban,
és azokra gondolok, akik belesnek,
akiknek nincs fénytartályuk,
ahol melegedjenek.
Mind a rókákra és a nyulakra,
az otthontalan macskákra
és emberekre.

Siv Widerberger: Szerelem

Sten-Malténak nagy, vörös és elálló
füle van.
Nekem tetszik
a nagy, vörös és elálló
fül.

  

  

Álmodni angyalokról

Sidney Keyes

A kertész

Ha jössz, válassz ilyen napot,
sárga, piros papagáj-tulipánsor
ösvényén jőjj, s a szeretőd leszek.
Csizmám villan, buta homokba gázol.
Jőjj hát, jőjj, ez a te napod.

Lenyugodnék kezed, eres levél,
négyszög-kezemre, és simítanám
alakját, s ennyi, ennyi már elég.
És tudnám: zöld legyek a rózsafán.
Hull az idő kezemből, mint levél.

A gyermek-őrző, sápadt angyalokról
vetted a mintád? Mondd, virág az arcod?
Koldusok, párok elhagyják a parkot -
és mégse jössz. Minden kapu bezárul.

Ó, iszonyú álmodni angyalokról.

(Nemes Nagy Ágnes fordítása)

  

Mostan színes tintákról álmodom.

Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.
Krikszkrakszokat, japán betűket írnék,
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok másszínű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer,
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke,
szemérmetes, szerelmes, rikitó,
és kellene szomorú-viola
és téglabarna és kék is, de halvány,
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján.
És akarok még égő-pirosat,
vérszínűt, mint a mérges alkonyat,
és akkor írnék, mindig-mindig írnék.
Kékkel húgomnak, anyámnak arannyal:
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.

Kiszínezném vele az életem.

isTEnem
isteNEM
IStenem
VAGY

(Papp Márió)

Magam magányos dala

Magamban lakom
Magamban élek
Magamban néha
Magamtól félek.

Magányos élet
Magányos lélek
Magányos tréfa
Magányról ének.

(Németh Csilla)

A banyapók

 
Időtlen idők óta itt lakott a gonosz, pókforma jószág, hasonlatos ahhoz, amely valaha Tündehonban élt, messze nyugaton, amit azóta ellepett a Tenger; hasonlatos ahhoz, amellyel Beren harcolt a Rettegés Hegyén, Doriathban, hogy azután a holdfényes erdei tisztás zöld gyepén Lúthienre leljen - még mindig időtlen időkkel ezelőtt. 

Jobbegyenes balhorog

  

Röptében

  

Szeretem a bodzaszörpöt..

Mert friss és illatos és benne van a tavasz és benne van a nyár. Hallom ivás közben a méhecskék döngicsélését, a levelek susogását, érzem a meleg esőt az arcomon és érzem ahogy bódító illata eláraszt mindent. Sajnos egyszer mindig eljön a pillanat amikor fel kell bontani az utolsó üveggel. Ha már csak félig van, töltök hozzá még vizet (jaj csak el ne fogyjon!), és ha már csak félig van megint töltök hozzá vizet, és megint és mindig.. és lehet, hogy már rég elfogyott, és igazából nincs nekem már bodzaszörpöm de ugyanúgy fogom inni mert friss és illatos és benne van a tavasz és benne van a nyár, és benne van minden szépségének az emléke..

Az élet fagyis oldala

Tegnap autóztunk úgy 1 órát 22 gömb fagylaltért. "Meglepetésre" a szintén nem a környéken élő E-vel is összefutottunk :)
Hmm.. vajon milyen lehet a környéken lakni?
http://szindbadek.hu/?p=44

Tudod, hogy nincs bocsánat

Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.

A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.

Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódits,
ne csatlakozz a hadhoz.

Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.

Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.

Atyát hivtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalizisben.

Hittél a könnyü szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.

Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szoritsd üres szivedhez.

Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.

(József Attila)

 
  

Hétvégi séta

 
 
 
  

 
"Amint múltak a napok, megfásult, elzsibbadt benne valami. Szinte elfelejtett mindent, ami volt. De azért szenvedett. Mert ha nem is gondolt arra, ami volt, érezte, hogy az, ami volt, már nincsen, mint az állat, mely múlton és jövőn kívül az örök jelenben él, mint az a kutya, mely nem kap enni, s nem tudja, hogy mi bántja, és mégis folyton odavánszorog az üres ételes táljához, körülszaglássza, s miután látja, hogy semmit se lát, csüggedten a vacka felé kullog, vissza-visszasandítva."
Kosztolányi Dezső, Édes Anna